Hello!
Hát itt lenne a teljes 11. rész! Elég sokat bajlódtam vele,és közben a másik blogom évadnyitó részét írtam,mert ide nemigazán jött az ihlet. :/ Mást nemnagyon tudok hozzáfűzni...talán annyit,hogy bocsánat a rengeteg késésért! Nemígérem,hogy a héten még lesz rész,de jövőhéten biztos kész leszek a 12.-el! :)
Na mindegy,azért remélem,hogy nem lett olvashatatlan... :/ (Jó) Olvasást! xo(Gabii)
Zayn
A visszafelé
vezető utat őrült sebességgel tettük meg. Nem értem,miért kellett ilyen gyorsan
visszaérnünk a házba…de azt mondták,hogy mindet megmagyaráznak. Remélem is,hogy
nyomós okuk van rá…mért járkálnak össze-vissza a házban,mint az
idegbetegek. Én meg csak itt állok a
nappali közepén,és figyelem ahogy fejvesztve rohangálnak… Lara a konyhában
pakolt valamit,Matthew pénzt vett ki egy széfből,Cara és Ryan pedig vagy
ruhákkal vagy félig megpakolt táskákkal rohangáltak.
-Matt mi ez
az egész? Mondj már valamit!-ragadtam meg
karjánál,amikor próbált mellettem elhúzni.
-El kell
tűnnünk innen mielőtt megtalálnak…-magyarázkodott Matt.
-Mégis
kik?-bámultam Matt feketén csillogó íriszébe,amiben most először láttam
félelmet. Komolyan fél?
-Adam
követői…hamarosan rá fognak jönni,hogy ki ölte meg őt… nemtudom mennyien
lehetnek,de az biztos,hogy erősebbek nálunk…ezért egy időre leköltözünk Rióba.-válaszolt
Matt,és megindult az emeletre,én pedig utána.
-És mi lesz
a munkáddal? nem azt mondtad,hogy a Brazíliavárosi kórházban
dolgozol?-kérdezősködtem,miközben Matt már a cuccait pakolta egy bőröndbe.
-De…ott
dolgozom. Kivettem a 3 hetes extra szabadságomat. Szóval egy ideig Rióban
maradunk,és próbálunk feltűnés nélkül vadászni.-válaszolt Matt,és már rohanunk
is le a magpakolt bőrönddel.
-Zayn te is
szedd össze a cuccodat,én addig bepakolok a kocsiba.-intett a garázsajtó
felé,és mielőtt válaszolhattam volna már el is tűnt.
-De a rajtam
lévő ruhán kívül nincs más cuccom…-beszéltem az előttem kongó ürességbe.
-Zayn…te
kész vagy?-kérdezte Lara,miközben ő is a garázsajtó felé sétált.
-öhm…igen.
én csak magamat viszem,meg ami rajtam van.-mosolyodtam el halványan,de már Lara
sem volt itt.
-Srácok…indulás!-kiáltotta
el magát Matt,és intett,hogy menjek én is.
Végigsétáltam a szemben lévő folyosón,és benyitottam a barna ajtón,ami
mögött pár perce Lara és Matt is eltűnt. A garázs fehérre volt mázolva, és
óriási volt. 3 kocsi állt a garázsban,a fal mellett pedig
fekete fióksor húzódott. Lara és Matt a
szekrénysornak nekidőlve várakoztak. Már nem tűntek annyira idegesnek,helyette
visszanyerték nyugodt állapotukat,és Lara egy apró mosolyt is megejtett felém. Melléjük
sétáltam,és jobban
szemügyre vettem az egymás mellett parkoló 3 kocsit. Gazdagok. Ezt már akkor
megállapítottam amikor megláttam a házukat,és a kocsik se valami ócskavasak. Egy fekete,sötétített üveges Range Rover,mellette
egy szintén fekete Mercedes,és egy tűzpiros Porsche. Hirtelen kicsapódott az
ajtó,szó szerint berepült 2 púposra tömött bőrönd,(szerencse,hogy nem a
kocsikat találták el),majd megjelent Ryan és Cara is. Idegesen vágták be a cuccaikat a Merci csomagtartójába…megfordultak,és
elég ijesztő fejjel bámultak Matt-re…
-Még soha
nem készültünk el 10 perc alatt!-nyafogtak egyszerre.
-Jólvan már…ne
nyafogjatok! Most sietnünk kell!-csitította őket Lara,és már nyílt is a garázsajtó.
-Ryan,Cara..ti
menjetek a Mercedes-el-dobdta nekik a kulcsot Matt.
-És Zaynt is
vigyétek.-adta a parancsot Lara.
-Mi meg
megyünk a Rover-el.-kezdte Matt. –Most
délután kettő van.-pillantott az órájára Lara.
-Nem kell
sietnetek,de legkésőbb nyolcra legyetek ott.-fejezte be mondandóját Matt.
-Akkor
rajta!-kiáltott fel Cara,és mi már bent is voltunk a kocsiban. Ryan vezetett,Cara volt az anyósülésen,és en
pedig hátra kerültem… Ryan gázt
adott,legurultunk a háznál kikövezett úton,majd percekig egy erdős részen
haladtunk,és csak utána értük el a város főútját. Matt és Lara rögtön mögöttünk
jöttek a Rover-el. Amint kiértünk a városból,és rákanyarodtunk az országútra…Ryan
megpörgette a kicsikét,és nem kímélte a gázpedált sem. Sorra hagytuk le a kocsikat,nekem
pedig be kellett csatolnom magam,mert hátul oda-vissza dőlöngéltem az ülésen. De
Matt-ék sem maradtak le,néhány kocsival mögöttünk jöttek.
-Öhm…srácok
mennyivel megyünk?-érdeklődtem az
előttem ülő két személyt.
Cara a
kijelzőhöz hajolt,hogy letudja olvasni a számokat.
-Hát kb.
180-al…nem inkább 190-el.-bólogatott Cara mikor sikeresen leolvasta a számokat.
Úgy
tűnik,hogy a vezetés terén is szeretik a sebességet,nemcsak futás közben.
-És hotelba
megyünk,vagy hova?-érdeklődtem Cara-tól
-Nem.
Dehogyis. Mi még nembirunk emberek között lenni… A nyaralónkba megyünk,ami Rió
külvárosi részén van,lent a part mellett.-mosolygott halványan a
visszapillantóba,de azért látszott rajta,hogy rosszul érzi magát az emberek
miatt.
-És kb.
mikorra érünk oda?-kérdezősködtem megint. Legalább a beszélgetést tartsuk
fönt,és ne némán üljünk egész végig.
-Most van 14:32…ha
ilyen tempóban haladunk akkor 7 előtt ott leszünk.-válaszolt Ryan.
Hát ez remek…5
óra kocsikázás,eszeveszett tempóban,és mindez miattam…hiszen én öltem meg a
vámpírt,nekik ehhez semmi közük! Egyedül nekem kéne menekülni,de ők mégis velem
jönnek. Egy őrült játszmába kevertem bele őket...de nem hagyom,hogy miattam
bajuk essen! Meg fogom védeni őket!
-Srácok…én
tényleg sajnálom.-szólaltam meg félórás néma csend után.
-Mégis mit?-csodálkozott
Cara.
-Ezt az
egészet. Miattam kell menekülnötök…de nem fogom hagyni,hogy bajotok essen!-jelentettem
ki a mondat végét határozottan.
-Ugyan…nem
érdekes. Mi is megtudjuk magunkat védeni,de azért köszi.-mosolygott aprót Cara.
-Szerintem
Zayn tényleg meg bírna minket védeni. Ugyan,nem rögtön,de sok gyakorlással a láthatatlan pajzsát nem csak maga
körül,hanem bármilyen távolságra kitudná terjeszteni.-gondolkozott Ryan.
-Komolyan?-tátottam
el a szám
-Igen. Képes
lennél rá,de ahhoz még rengeteget kell gyakorolnod.-mosolygott biztatóan Ryan.
Na ez mér
tényleg durva…mikor azt hinném,hogy ennél erősebb,és ennél nagyobb vámpír már
nem lehetnék…kiderül,hogy DE…mégis.
-Cara ti
mióta vagytok vámpírok? A múltkor csak annyit mondatok,hogy ’nem
régóta’.-kérdezősködtem,hátha megtudok róluk valamit.
-Hát Ryan
igazából 1960-ban született,és vén csontként…19 évesen,1979-ben lett
vámpír…-viccelődött Cara. –Nem is voltam vén!-csattant ki nevetve Ryan.
–Shhhh!-csitította Cara
-Én 3 évvel később,1963-ban születtem,és épphogy csak betöltöttem a 16-ot,én is 1979-ban
változtam át.-folytatta Cara. Ahhoz
képest,hogy 16 évesen lett vámpír…elég jól néz ki….Mármint,nőnek néz ki és nem
gyereknek. De a vámpírélet ezzel jár…kinézetre is teljesen felnősz,és mentálisan is
megkomolyodsz. Hosszú idő után kinéztem
az ablakon,és az elsuhanó kocsik mellett,egy zöld táblát is kiszúrtam:˝Rio De
Janeiro 5 miles˝ Tényleg ilyen gyorsan jöttünk? Rió már csak 5 mérföldre van a
tábla szerint…az szinte semmi.
-Ryan hány
óra?-érdeklődtem sofőrünket.
-18:22.
Mért?-bámult a visszapillantóba.
-Kevesebb
mint 5 óra alatt leértünk az esőerdő közepéről Rióba…-válaszoltam egy kisebb
fejszámolás után. (Nem erősségem a matek)
-Ja…mindjárt
leérünk a nyaralóba.-rántott vállat Ryan.
Időközben
beért minket Matt és Lara a Rover-el,és egy pillanatra se hagytak le minket. Az
autópályáról hamar végigmentünk Rión,és egy mellékúton haladtunk tovább…le
egészen a tengerpartig. Ryan lejjebb vette a lábát a gázpedálról,amikor
beértünk a tengerparti nyaraló kerületbe… sorba haladtunk el a szebbnél szebb házak
mellett,de egynél se álltunk meg.
Hol van az ő
nyaralójuk?-gondoltam magamban. A tenger hullámzását már hallom…nem akarok
semmi mást csak csobbanni egyet a sós
tengervízben. Az utca vége egy meredek
földúton folytatódott felfelé…majd hirtelen lefelé. Az út porzott mögöttünk
annyira száraz volt,az egész táj kihalt volt a pálmafás parti részhez képest. Hirtelen
Ryan letért a végeláthatatlannak tűnő földútról,és bekanyarodott a bal oldalon
lévő erdőbe…amit észre se vettem,hogy ott van. A méteres füvet,és a derékig érő
bokrokat sorban taroltuk le magunk előtt,de nem akartam szólni…reméltem,hogy jó
irányba megyünk. Az ágrecsegésből ítélve Matt és Lara is mögöttünk jöttek…
Az erdőnek
egyszer csak vége szakadt,és ismét egy tisztáson találtuk magunkat…amin ott
állt az óriási nyaraló,a ház mögött pedig
a végtelen óceán terült el. Azt
hiszem ez lehetett a ház eleje,hiszen itt volt a garázs,ahova épp Matt parkolt
be a Roverel,a bejárati ajtó,és egy óriási üvegfal. Cara és Én kiszálltunk a
kocsiból,hogy Ryan is betudjon parkolni…Cara megragadta a karomat,és beakart
hívni a házba,hogy körbevezessen,de én csak intettem egyet az óceán felé,mire ő
elengedte karomat,és már rohantam is a sós habok közé. Nagyon hiányzik a víz…mondhatni
vízhiányom van. Szinte az éltető elemem,ami kicsit fura,hiszen régen nem voltam
valami jó viszonyban semmilyen vizes dologgal. Most viszont egyszerűen csak
vizet akarok. A ruháimat ledobáltam a homokba,csak a fekete alsónadrág maradt
rajtam…és egy óriási ugrást követően egy hátassal csobbantam a tengerben.
Ez már
nagyon hiányzott! Ahogy a víz hozzáér a bőrömhöz,ahogy a tüdőm megtelik sós
vízzel…szinte érzem ahogy a víz feltölt energiával. Most érzem vámpírként
először,hogy élek! A lenyugvó napot felváltotta a telihold fénye…az egész
óceánt ez világította be…a parton Matték kivilágított nyaralója adta a
támpontot,ugyanis már a nyílt óceánon lubickoltam.. Háton fekve pihentem a
kellemes tengervízben,a szememet is lecsuktam,és úgy lebegtem a víz tetején tovább.
Minden annyira nyugodt volt…a tenger hullámzásán kívül semmit nem lehetett
hallani. Egyedül lehettem a gondolataimmal. De minden jónak vége szakad egyszer…így
történt most is. Az ég makulátlanul tiszta volt,csillagokat is lehetett
számolni,mégis egy óriási mennydörgés törte meg
a csendet. Szemeim kipattantak az ijedségtől,és hirtelen azt se tudtam mi
történt. Idegesen néztem körbe,de semmit nem láttam,az égen egy felhő se
volt. Még egy mennydörgés rázta meg az
eget,és a vízben valami vakító fényesen kezdett el izzani. Mindkét karomat
kiemeltem a vízből,és igen…az én karom világított vakító kék fényben. Na nemár!
Megint?!-gondoltam magamban. A dzsungeles
eset is bőven elég volt. Csak az a
probléma,hogy a kristály az akaratomtól függetlenül kezd el ˝működni˝.
-Kapcsolj
ki! Kapcsolj már ki!-bámultam kék fényben úszó karomat,mintha a kristály
ennyitől eltűnne.
Kétségbeesetten
a part felé bámultam,mert rohadtul nemtudtam,hogy mi történik most…
Mind a
négyen a parton voltak,és valamit eszeveszettül mutogattak nekem,de nemigazán
jöttem rá,hogy mit akarnak.
-Zayn
azonnal gyere ki a vízből!-szólalt meg Cara hangja a fejemben.
De már
cselekedni se volt időm… a testemet nem én vezéreltem. Elvesztettem a
testem felett az irányítást. Nem az én döntéseim szerint cselekedett.
Újabb dörgés….a
hullámok felerősödtek. A víz tetején apró jégdarabok keletkeztek. A tajtékzó
tenger egy hatalmas örvénnyé alakult át…közepén velem. Nem tudtam semmit tenni…az
örvény egyre mélyebbre szippantott…a fejem másodpercenként került víz alá. Ha
most az a rohadt pajzsom működne…-szitkozódtam magamban. Az örvény magába
szívott..a testemet ide-oda forgatta…látásom kezdett homályosodni. Minek küzdjek?
Semmit nem érek vele… Majd Cara kiment ha annyira akar…-döntöttem el lemondón.
*Bármire képes vagy Zayn. Bármit le tudsz győzni. Fejben kell erősnek lenned.
Csak annyit mondj ˝állj˝ és minden problémád megszűnik.*-Niall biztató szavai
jártak a fejemben…tényleg ilyen egyszerű lenne?!
Kezemet
ökölbe szorítottam, hatalmasat szívtam a sós levegőből…és ordítottam.
-Állj!-kiáltottam
torkom szakadtából. És tényleg minden
elsötétült…