11. Rész. Move To Rio... (Drama time)

Hello!

Hát itt lenne a teljes 11. rész! Elég sokat bajlódtam vele,és közben a másik blogom évadnyitó részét írtam,mert ide nemigazán jött az ihlet. :/ Mást nemnagyon tudok hozzáfűzni...talán annyit,hogy bocsánat a rengeteg késésért! Nemígérem,hogy a héten még lesz rész,de jövőhéten biztos kész leszek a 12.-el! :)

Na mindegy,azért remélem,hogy nem lett olvashatatlan... :/ (Jó) Olvasást! xo(Gabii)

Zayn

A visszafelé vezető utat őrült sebességgel tettük meg. Nem értem,miért kellett ilyen gyorsan visszaérnünk a házba…de azt mondták,hogy mindet megmagyaráznak. Remélem is,hogy nyomós okuk van rá…mért járkálnak össze-vissza a házban,mint az idegbetegek.  Én meg csak itt állok a nappali közepén,és figyelem ahogy fejvesztve rohangálnak… Lara a konyhában pakolt valamit,Matthew pénzt vett ki egy széfből,Cara és Ryan pedig vagy ruhákkal vagy félig megpakolt táskákkal rohangáltak.

-Matt mi ez az egész? Mondj már valamit!-ragadtam meg  karjánál,amikor próbált mellettem elhúzni.

-El kell tűnnünk innen mielőtt megtalálnak…-magyarázkodott Matt.

-Mégis kik?-bámultam Matt feketén csillogó íriszébe,amiben most először láttam félelmet. Komolyan fél?

-Adam követői…hamarosan rá fognak jönni,hogy ki ölte meg őt… nemtudom mennyien lehetnek,de az biztos,hogy erősebbek nálunk…ezért egy időre leköltözünk Rióba.-válaszolt Matt,és megindult az emeletre,én pedig utána.

-És mi lesz a munkáddal? nem azt mondtad,hogy a Brazíliavárosi kórházban dolgozol?-kérdezősködtem,miközben Matt már a cuccait pakolta egy bőröndbe.

-De…ott dolgozom. Kivettem a 3 hetes extra szabadságomat. Szóval egy ideig Rióban maradunk,és próbálunk feltűnés nélkül vadászni.-válaszolt Matt,és már rohanunk is le a magpakolt bőrönddel.

-Zayn te is szedd össze a cuccodat,én addig bepakolok a kocsiba.-intett a garázsajtó felé,és mielőtt válaszolhattam volna már el is tűnt.

-De a rajtam lévő ruhán kívül nincs más cuccom…-beszéltem az előttem kongó ürességbe.

-Zayn…te kész vagy?-kérdezte Lara,miközben ő is a garázsajtó felé sétált.

-öhm…igen. én csak magamat viszem,meg ami rajtam van.-mosolyodtam el halványan,de már Lara sem volt itt.

-Srácok…indulás!-kiáltotta el magát Matt,és intett,hogy menjek én is.  Végigsétáltam a szemben lévő folyosón,és benyitottam a barna ajtón,ami mögött pár perce Lara és Matt is eltűnt. A garázs fehérre volt mázolva, és óriási  volt.  3 kocsi állt a garázsban,a fal mellett pedig fekete fióksor húzódott.  Lara és Matt a szekrénysornak nekidőlve várakoztak. Már nem tűntek annyira idegesnek,helyette visszanyerték nyugodt állapotukat,és Lara egy apró mosolyt is megejtett felém. Melléjük sétáltam,és jobban szemügyre vettem az egymás mellett parkoló 3 kocsit. Gazdagok. Ezt már akkor megállapítottam amikor megláttam a házukat,és a kocsik se valami ócskavasak.  Egy fekete,sötétített üveges Range Rover,mellette egy szintén fekete Mercedes,és egy tűzpiros Porsche. Hirtelen kicsapódott az ajtó,szó szerint berepült 2 púposra tömött bőrönd,(szerencse,hogy nem a kocsikat találták el),majd megjelent Ryan és Cara is.  Idegesen vágták be a cuccaikat a Merci csomagtartójába…megfordultak,és elég ijesztő fejjel bámultak Matt-re…

-Még soha nem készültünk el 10 perc alatt!-nyafogtak egyszerre.

-Jólvan már…ne nyafogjatok! Most sietnünk kell!-csitította őket Lara,és már nyílt is a garázsajtó.

-Ryan,Cara..ti menjetek a Mercedes-el-dobdta nekik a kulcsot Matt.

-És Zaynt is vigyétek.-adta a parancsot Lara.

-Mi meg megyünk a Rover-el.-kezdte Matt.  –Most délután kettő van.-pillantott az órájára Lara.

-Nem kell sietnetek,de legkésőbb nyolcra legyetek ott.-fejezte be mondandóját Matt.

-Akkor rajta!-kiáltott fel Cara,és mi már bent is voltunk a kocsiban.  Ryan vezetett,Cara volt az anyósülésen,és en pedig hátra kerültem…  Ryan gázt adott,legurultunk a háznál kikövezett úton,majd percekig egy erdős részen haladtunk,és csak utána értük el a város főútját. Matt és Lara rögtön mögöttünk jöttek a Rover-el. Amint kiértünk a városból,és rákanyarodtunk az országútra…Ryan megpörgette a kicsikét,és nem kímélte a gázpedált sem. Sorra hagytuk le a kocsikat,nekem pedig be kellett csatolnom magam,mert hátul oda-vissza dőlöngéltem az ülésen. De Matt-ék sem maradtak le,néhány kocsival mögöttünk jöttek.

-Öhm…srácok mennyivel megyünk?-érdeklődtem  az előttem ülő két személyt.

Cara a kijelzőhöz hajolt,hogy letudja olvasni a számokat.

-Hát kb. 180-al…nem inkább 190-el.-bólogatott Cara mikor sikeresen leolvasta a számokat.

Úgy tűnik,hogy a vezetés terén is szeretik a sebességet,nemcsak futás közben.

-És hotelba megyünk,vagy hova?-érdeklődtem Cara-tól

-Nem. Dehogyis. Mi még nembirunk emberek között lenni… A nyaralónkba megyünk,ami Rió külvárosi részén van,lent a part mellett.-mosolygott halványan a visszapillantóba,de azért látszott rajta,hogy rosszul érzi magát az emberek miatt.

-És kb. mikorra érünk oda?-kérdezősködtem megint. Legalább a beszélgetést tartsuk fönt,és ne némán üljünk egész végig.

-Most van 14:32…ha ilyen tempóban haladunk akkor 7 előtt ott leszünk.-válaszolt Ryan.

Hát ez remek…5 óra kocsikázás,eszeveszett tempóban,és mindez miattam…hiszen én öltem meg a vámpírt,nekik ehhez semmi közük! Egyedül nekem kéne menekülni,de ők mégis velem jönnek. Egy őrült játszmába kevertem bele őket...de nem hagyom,hogy miattam bajuk essen! Meg fogom védeni őket!  

-Srácok…én tényleg sajnálom.-szólaltam meg félórás néma csend után.

-Mégis mit?-csodálkozott Cara.

-Ezt az egészet. Miattam kell menekülnötök…de nem fogom hagyni,hogy bajotok essen!-jelentettem ki a mondat végét határozottan.

-Ugyan…nem érdekes. Mi is megtudjuk magunkat védeni,de azért köszi.-mosolygott aprót Cara.

-Szerintem Zayn tényleg meg bírna minket védeni. Ugyan,nem rögtön,de sok gyakorlással  a láthatatlan pajzsát nem csak maga körül,hanem bármilyen távolságra kitudná terjeszteni.-gondolkozott Ryan.

-Komolyan?-tátottam el a szám

-Igen. Képes lennél rá,de ahhoz még rengeteget kell gyakorolnod.-mosolygott biztatóan Ryan.

Na ez mér tényleg durva…mikor azt hinném,hogy ennél erősebb,és ennél nagyobb vámpír már nem lehetnék…kiderül,hogy DE…mégis.

-Cara ti mióta vagytok vámpírok? A múltkor csak annyit mondatok,hogy ’nem régóta’.-kérdezősködtem,hátha megtudok róluk valamit.

-Hát Ryan igazából 1960-ban született,és vén csontként…19 évesen,1979-ben lett vámpír…-viccelődött Cara. –Nem is voltam vén!-csattant ki nevetve Ryan. –Shhhh!-csitította Cara

-Én 3 évvel később,1963-ban születtem,és épphogy csak betöltöttem a 16-ot,én is 1979-ban változtam át.-folytatta Cara.  Ahhoz képest,hogy 16 évesen lett vámpír…elég jól néz ki….Mármint,nőnek néz ki és nem gyereknek. De a vámpírélet ezzel jár…kinézetre is  teljesen felnősz,és mentálisan is megkomolyodsz.  Hosszú idő után kinéztem az ablakon,és az elsuhanó kocsik mellett,egy zöld táblát is kiszúrtam:˝Rio De Janeiro 5 miles˝ Tényleg ilyen gyorsan jöttünk? Rió már csak 5 mérföldre van a tábla szerint…az szinte semmi.

-Ryan hány óra?-érdeklődtem sofőrünket.

-18:22. Mért?-bámult a visszapillantóba.

-Kevesebb mint 5 óra alatt leértünk az esőerdő közepéről Rióba…-válaszoltam egy kisebb fejszámolás után. (Nem erősségem a matek)

-Ja…mindjárt leérünk a nyaralóba.-rántott vállat Ryan.

Időközben beért minket Matt és Lara a Rover-el,és egy pillanatra se hagytak le minket. Az autópályáról hamar végigmentünk Rión,és egy mellékúton haladtunk tovább…le egészen a tengerpartig. Ryan lejjebb vette a lábát a gázpedálról,amikor beértünk a tengerparti nyaraló kerületbe…  sorba haladtunk el a szebbnél szebb házak mellett,de egynél se álltunk meg.

Hol van az ő nyaralójuk?-gondoltam magamban. A tenger hullámzását már hallom…nem akarok semmi mást csak csobbanni egyet  a sós tengervízben. Az  utca vége egy meredek földúton folytatódott felfelé…majd hirtelen lefelé. Az út porzott mögöttünk annyira száraz volt,az egész táj kihalt volt a pálmafás parti részhez képest. Hirtelen Ryan letért a végeláthatatlannak tűnő földútról,és bekanyarodott a bal oldalon lévő erdőbe…amit észre se vettem,hogy ott van. A méteres füvet,és a derékig érő bokrokat sorban taroltuk le magunk előtt,de nem akartam szólni…reméltem,hogy jó irányba megyünk. Az ágrecsegésből ítélve Matt és Lara is mögöttünk jöttek…

Az erdőnek egyszer csak vége szakadt,és ismét egy tisztáson találtuk magunkat…amin ott állt az óriási nyaraló,a ház mögött pedig  a végtelen óceán terült el.  Azt hiszem ez lehetett a ház eleje,hiszen itt volt a garázs,ahova épp Matt parkolt be a Roverel,a bejárati ajtó,és egy óriási üvegfal. Cara és Én kiszálltunk a kocsiból,hogy Ryan is betudjon parkolni…Cara megragadta a karomat,és beakart hívni a házba,hogy körbevezessen,de én csak intettem egyet az óceán felé,mire ő elengedte karomat,és már rohantam is a sós habok közé. Nagyon hiányzik a víz…mondhatni vízhiányom van. Szinte az éltető elemem,ami kicsit fura,hiszen régen nem voltam valami jó viszonyban semmilyen vizes dologgal. Most viszont egyszerűen csak vizet akarok. A ruháimat ledobáltam a homokba,csak a fekete alsónadrág maradt rajtam…és egy óriási ugrást követően egy hátassal csobbantam a tengerben.

Ez már nagyon hiányzott! Ahogy a víz hozzáér a bőrömhöz,ahogy a tüdőm megtelik sós vízzel…szinte érzem ahogy a víz feltölt energiával. Most érzem vámpírként először,hogy élek! A lenyugvó napot felváltotta a telihold fénye…az egész óceánt ez világította be…a parton Matték kivilágított nyaralója adta a támpontot,ugyanis már a nyílt óceánon lubickoltam.. Háton fekve pihentem a kellemes tengervízben,a szememet is lecsuktam,és úgy lebegtem a víz tetején tovább. Minden annyira nyugodt volt…a tenger hullámzásán kívül semmit nem lehetett hallani. Egyedül lehettem a gondolataimmal. De minden jónak vége szakad egyszer…így történt most is. Az ég makulátlanul tiszta volt,csillagokat is lehetett számolni,mégis egy óriási mennydörgés törte meg  a csendet. Szemeim kipattantak az ijedségtől,és hirtelen azt se tudtam mi történt. Idegesen néztem körbe,de semmit nem láttam,az égen egy felhő se volt.  Még egy mennydörgés rázta meg az eget,és a vízben valami vakító fényesen kezdett el izzani. Mindkét karomat kiemeltem a vízből,és igen…az én karom világított vakító kék fényben. Na nemár! Megint?!-gondoltam magamban.  A dzsungeles eset is bőven elég volt.  Csak az a probléma,hogy a kristály az akaratomtól függetlenül kezd el ˝működni˝.

-Kapcsolj ki! Kapcsolj már ki!-bámultam kék fényben úszó karomat,mintha a kristály ennyitől eltűnne.

Kétségbeesetten a part felé bámultam,mert rohadtul nemtudtam,hogy mi történik most…

Mind a négyen a parton voltak,és valamit eszeveszettül mutogattak nekem,de nemigazán jöttem rá,hogy mit akarnak.

-Zayn azonnal gyere ki a vízből!-szólalt meg Cara hangja a fejemben.

De már cselekedni se volt időm… a testemet nem én vezéreltem. Elvesztettem a testem felett az irányítást. Nem az én döntéseim szerint cselekedett. 

Újabb dörgés….a hullámok felerősödtek. A víz tetején apró jégdarabok keletkeztek. A tajtékzó tenger egy hatalmas örvénnyé alakult át…közepén velem. Nem tudtam semmit tenni…az örvény egyre mélyebbre szippantott…a fejem másodpercenként került víz alá. Ha most az a rohadt pajzsom működne…-szitkozódtam magamban. Az örvény magába szívott..a testemet ide-oda forgatta…látásom kezdett homályosodni. Minek küzdjek? Semmit nem érek vele… Majd Cara kiment ha annyira akar…-döntöttem el lemondón. *Bármire képes vagy Zayn. Bármit le tudsz győzni. Fejben kell erősnek lenned. Csak annyit mondj ˝állj˝ és minden problémád megszűnik.*-Niall biztató szavai jártak a fejemben…tényleg ilyen egyszerű lenne?!

Kezemet ökölbe szorítottam, hatalmasat szívtam a sós levegőből…és ordítottam.

-Állj!-kiáltottam torkom szakadtából.  És tényleg minden elsötétült…