8/2 Rész. Just a little secret,and Cara.

Sziasztok!

Itt a nyolcadik rész,második fele! :) Már belecsúsztunk a hétvégébe,de itt az ígért rész! Szerintem elég hosszú lett! Remélem akad néhány olvasóm,és kapok kommentet is! :) Most már rendszeresen fogok írni,és nem hanyagolom el a blogot! Jó olvasást! xo(Gabii) Ui: Következő rész jövőhéten! Bocsánat az estleges hibákért,éjfél van,és nem néztem át! :/ 

Zayn

A vadászatot néhány óra alatt letudtuk. Kissé fura volt amikor,kijelentették,hogy ők csak állatok vérével táplálkoznak. Kivéve Cara és Ryan,mivel ők még csak 8 éve vámpírok(ennyit sikerült megtudnom),szóval náluk még előfordul,hogy embert ölnek.  De most mindannyian állati vért ittunk. A többiek nem tudom,hogy mit öltek meg,mivel kilométerekre elszakadtunk..viszont én jól laktam egy megtermett jaguár vérével. Az íze fele annyira se jó,mint az emberé...de azért megteszi.  Bár azt hiszem elfogok szökni Cara-val néhányszor emberre vadászni. Nem fogom sokáig bírni emberi vér nélkül! Ez ijesztő… Néha megrettenek a saját kijelentéseimtől. Hiszen néhány hónapja még én is ember voltam! Egy voltam közülük!  Most meg rájuk vadászok. De vajon a srácokat meg bírnám ölni? Tudnám akár egy újjal is bántani Niallt,Liamet,Harryt vagy Louist? Azt hiszem nem… Őket még akkor se tudnám bántani,ha muszáj lenne! Ők a barátaim,sőt szinte a családom! Legalábbis azok voltak…mielőtt vámpír lettem. Annyira kíváncsi vagyok,hogy mi lehet velük?! Nagyon hiányoznak…rettentően. Már legszivesebben visszautaznék Londonba,és mindent visszacsinálnék…csak ez sajnos képtelenség! Egyrészt könnyen megeshet,hogy elvesztem a kontrollt,és rátámadok a fiúkra,másrészt pedig már mindenki halottnak hisz.

-Benne vagy  Zayn?-kérdezett kedvesen Cara,ezzel teljesen kizökkentve a gondolatmenetemből. Már azt is elfelejtettem,hogy a dzsungel közepén vagyunk,és visszafelé sétálunk a vadászatból. Nagyon lassan,szinte úgy mint a 70 éves nyugdíjas nénikék...komolyan ennyire ráérnek? Vagy ennyire elfáradtak? Úgy sétálunk egymás mellett mind az öten mintha el fáradtunk volna a több száz kilométeres futásban. Mintha az lehetséges  lenne...

-Mi volt a kérdés? Bocsi,de elgondolkoztam....-mosolyogtam Cara-ra,majd felgyorsítottam a lépéseimet,hátha hamarabb vissza érünk.
-Ennyire nem figyelsz ránk?!-rázta a fejét Cara,miközben próbálta leplezni mosolyát.
-Na mindegy,csak annyit kérdeztem,hogy van-e kedved holnap egy kis szabadtéri edzéshez?-kacsintott rám Cara,miközben Lara csak a fejét rázta...
-Mit is takar ez a szabadtéri edzés?-faggattam Carat...miközben Ryan már vagy egy órája utazhatott a hátamon.
-Leugrunk a tengerpartra...esetleg keresünk valami tisztást,és majd ott megmutatjuk a képességeinket...-mondta sejtelmes hangon Cara,amiből csak arra tudta következtetni,hogy különleges képességű vámpír lehet.
-Én pedig adok majd holnap valamit...-súgta a fülembe Ryan,nehogy a többiek meghallják. Majd le szállt rólam,rácsapott a seggemre,kajánul rámvigyorgott,majd előre ment Matt-hez ezzel kettesben hagyva cara-val... Ezt nem igazán tudtam mire vélni,gondolom csak szórakozott...
-Muszáj holnapig várnom? Legalább a te képességedet mond el...-átkaroltam Cara derekát,majd egy puszit nyomtam az arcára,hátha megenyhül...
-Nem...sajnos várnod kell holnapig.-nyújtotta ki a nyelvét. Adtam még egy puszit neki...
-Hát...talán Matthew és Lara képességét elmondhatom...-nyögte ki végül,és ha nem lenne vámpír,tuti fülig vörösödött volna.
-Hallgatlak...-vigyorogtam rá.
-Szóval...nemtudom,hogy Matt mondta-e neked...de ő már 243 éves. Tehát sok mindent átélt azalatt a 180 év alatt amíg egyedül volt...-egy kis szünetet tartott. vagy lehet csak a válaszomat várta?!
-Ezekről nem tudtam.-ráztam a fejem,miközben utat törtem előttünk a dzsungelben.
-Azt viszont tudnod kell,hogy Matt viszonylag későn,26 évesen lett vámpír...eleinte úgy gondolta,hogy nem rendelkezik semmivel...csupán egy átlagos vámpír. Aztán az évek múlásával, rá kellett jönnie,hogy bizony egy elég erős képességgel rendelkezik...-és direkt abba hagyta,hogy húzzon engem! Helyette csak bambán bámul rám...
-Cara mond már!-förmedtem rá. Megijedhetett,hiszen rögtön arrébb ugrott. Hirtelen tört rám az idegesség... és a legszörnyűbb,hogy amióta vámpír vagyok,nehezen tudom kezelni...
-Rendben. Mért vagy ideges?-kérdezősködött Cara. (De a lényeget még most sem bökte ki)
-Honnan veszed,hogy ideges vagyok?-próbáltam nyugodtan beszélni...kevés sikerrel.
-Hát a hangodból. Egyébként pedig vörös lett a szemed...-rántott vállat Cara. Nem válaszoltam. Ezek szerint vörös a szemünk,ha idegesek vagyunk?! Pár perccel később ösztönző pillantásokat küldtem Cara felé,hátha eszébe jut,hogy mit is felejtett el...  Úgy tűnik leesett neki:Hirtelen a homlokára csapott,és beszédre nyitotta telt ajkait.
-Ja...persze. Szóval,Matthew bárkit meg tud ölni egyetlen érintéssel.-vigyorgott sejtelmesen Cara . Oké...erre a képességre azért nem számítottam. 
-Bárkit?-kérdeztem nagyot nyelve.
-Vámpírt,embert,állatot. Bárkit.-kacsintott megint Cara. Az a képesség azért elég ijesztő. Azt hiszem mostantól elkerülöm Matt-et. Inkább ne mondta volna el...
-Nyugi. Matt ránk nem használja. A képességét mindig valami érzelmi állapot váltja ki. Tehát úgymond ˝ki tudja kapcsolni˝ csak akkor használja,hogyha szükséges. Szóval ne aggódj,nem fogsz meghalni,ha véletlen hozzád ér...-simogatta nyugtatásképp a hátam.
-Mi újság a szerelmespárral?-húzogatta szemöldökét Ryan,majd mind a hárman hátrafordultak,és megálltak. Gondolom csak bevárnak minket. 
-Lara mögötted!-kiáltott fel Cara. Minden olyan gyorsan történt. Vagy csak én éreztem túl gyorsnak. Egy talpig feketébe öltözött vámpír ugrott le a többiek mögött lévő fáról. Larának megfordulni se volt ideje,a vámpír több tíz méterrel arrébb lökte. Matt-et mintha lebénította volna,önkéntelenül rogyott össze a földön...Ryannel együtt. Cara-ból előtört az igazi vámpír. Szeme vörösre változott,felmordult,és helyből nekiugrott az idegen vámpírnak. Én pedig csak megdermedve szemléltem az eseményeket. És akkor beugrott. Ez AZ A vámpír. Az aki több hónappal ezelőtt átváltoztatott. Tudtam,hogy értem jön. ˝Na most kinyírlak!˝-ez volt az első gondolatom. Azt hittem,hogy Cara legyőzi,mielőtt nekem kéne megölnöm...de néhány pillanat múlva ő is lebénulva feküdt a földön. A szemeiből nem tudtam semmilyen érzést leolvasni. 
˝Ments meg minket Zayn!˝-szólalt meg Cara hangja a fejemben. Válaszként egy aprót bólintottam Cara-ra nézve,majd a 'feketére' emeltem tekintetem. Ő csak összedörzsölte a tenyerét,mint aki jól végezte dolgát,majd ő is rám villantotta vörös szemét. 
-Szervusz Zayn.-köszönt rekedtes hangon. 
-Emlékszel még rám?-váltott át nyálasba.
-Hát persze. Te voltál aki megkeserítette az életem.-flegmáztam vele.
-Ne mond ezt! Biztosan csodás hónapokat töltöttél vámpírként...de most meg kell,hogy öljelek.-játszodta a szomorút. Megrémültem. Hiszen bármelyik percben megölhet! De nem hátrálhatok meg...nekem kell őt megölnöm!
-Attól tartok,hogy a képességeid túl nagy veszélyt jelentenek számunkra,ezért nem lenne tanácsos,ha tovább életben hagynálak.-járkált el-vissza,miközben újra elmélyült a hangja. 
-Nem félek tőled...-jelentettem ki elcsukló hangon. Igen,majd el is hiszi,hogy nem félek. 
-Nagy kár...-rántott vállat. A következő pillanatban támadásra készen vicsorította ki fogsorát.majd őrült gyorsan megindult felém.
Közeledik...közeledik...közeledik.-csak ezt a szót ismételgettem magamban. Nem tudtam mit tenni. A testem leblokkolt. Egy vizet se láttam a környéken,amivel tudnék támadni. Csak az járt a fejembn,hogy meghalok. Igen. Most meghalok. Végső elkeseredettségemben magam elé emeltem a kezem,hátha megállítom,vagy valami. És igen... Mivan?!-tátott szájjal bámultam,ahogy a vámpír néhány centire a kezem előtt megállt. A következő percekben önkívületi állapotba kerültem. Homályosan láttam. Mintha nem én vezérelném a testem. Jobb kezem kékesen kezdett el csillogni,sőt szinte kék színben izott. Hirtelen fájdalom lepte el az egész testem és főleg a karomat. Mintha valami ki akarna törni belőle. Vízcseppek kezdték beborítani a karomat,és vele együtt a fájdalom is enyhült. A homályos látás megszűnt,de még mindig nem én uraltam a testem,és nem én irányítottam a karomat amiben egy kék színű,roppant hegyes kristályt szorongattam. A testem ismét helyettem cselekedett,amikor közelebb léptem a  megdermedt vámpírhoz,és a fülébe súgtam:˝mondtam,hogy én öllek meg˝. Hidegvérrel szúrtam a kristályt a mellkasába, és egyszerűen ellöktem. A vámpír a földre rogyott...néhányszor megvonaglott a talajon,majd a mellkasából kiindulva a kristály porrá égette. *Néhány perc emlékezetkiesés után,ismét a saját testemben éreztem magam. De egy valamit nem értettem: Mit keresek egy esőerdő közepén,mikor nemrég Londonban voltam a fiúkkal?*