2013. június 10., hétfő

7/2. Rész. Just Because...

Sziasztok!
Mint ígértem,itt a 7.rész második része. :D vagyis ez így az előzővel együtt a 7. rész. :)) Hamarosan vége a sulinak,csak előtte még vizsgázok,de utánna gyakrabban fognak a részek jönni! :) Hamarosan felpörögnek az események! :) Azért remélem tetszik,és igazán örülnék 1-2 kommentnek. :) Jó olvasást (Gabii)

Zayn

Komótosan sétáltam végig a gránitpadlós folyosón,és szinte elvesztem az óriási terek közt. A nappali közepén egy hatalmas LCD-tv díszelgett,amit legalább 10 személyes fehér bőr kanapé vett körül,félkör alakban elhelyezve. A tesók Cara és Ryan a kanapé végén voltak szétterülve,és ha jól láttam mindketten egy iphone-t nyomkodtak. Hm…nagyon modernek. Bár kitudja,lehet,hogy csak pár éve vámpírok…  Matt és Lara már felöltözve,egymás mellett ülve néztek valamit a tv-ben. Végigsimítottam Cara jéghideg karján,amikor elsétáltam mellette. Válasza egy ezer wattos vigyor volt,majd újra belemerült a telefonjába. Leültem közvetlen Lara mellé,és én is bámultam a TV-t.  Azt hiszem,spanyolul beszéltek benne,szóval semmit nem értettem.  Matt  észrevehette homlokráncolásom,ezért kikapcsolta a készüléket. Kínos csendállt be…  -Hozok egy szendvicset.-pattant fel Lara,és nem hazudok ha azt mondom,hogy másodpercek alatt visszatért,tányérján egy sonkás szendviccsel.  Nagyon finomnak nézett ki a szendvics,de már egyáltalán  nem kívántam az emberi ételt…Larával ellentétben,aki jóízűen falatozott mellettem.  Most akkor mivan?!  Mért eszik emberi kaját,mikor vámpír?!  -Én ezt tényleg nemértem…-ráztam a fejem. –Te akkor..most vámpír vagy?-szegeztem neki az első kérdést. –Nem gondolod,hogy előbb neked kéne magadról mesélni?!-flegmázott Ryan.  Nekem ne mondja meg senki,hogy mit tegyek!-mérgelődtem magamban. Ehelyett csak annyit mondtam,hogy:De…igazad van.  –Szóval…a nevemet tudjátok,20 éves vagyok.  Londonban éltem…eddig,ja és világhírű énekes vagyok a One Direction nevezetű bandában.-hadartam el az általam legfontosabbnak tartott dolgokat. –Tényleg híresek vagytok?-kérdezte Lara mikor lenyelte az utolsó falatot. –Igen Lara,tényleg híresek. Tudod,ők éneklik azt a csókos számot.-magyarázott a levegőbe Cara,majd elindította  a Kiss You-t. –Directioner vagy?-vigyorogtam rá,és már kezdtem örülni,hogy a következő barátnőm egy gyönyörű vámpír directioner lesz. Mert megszerzem Cara-t! –Mi? Ja,nem…csak a bandanévről jutott eszembe,így külön-külön nemtudom a neveteket,ezért nem ismertelek fel.-mosolygott egy aprót,és kikapcsolta a számot. –Zayn elmesélnéd,hogy mikor változtál át?  -kérdezte Matt ,miután rendet tett a tesók között.  – Az egyik koncertünk után egyedül indultam haza London utcáin,mert nagyon rosszul voltam…bementem az egyik sikátorba hányni,és ott volt az a vámpír aki átváltoztatott,másnap pedig már a Déli sarkon ébredtem…nagyjából ennyi.-rántottam vállat.  A többiek csak hallgattak,és néha bólogattak. –És hogy jöttél el az Antarktiszról egészen az amazonasig?-hüledezett Lara. Már készültem erre a kérdésre is válaszolni,mikor Ryan felkapcsolta  a TV-t,és mindenki odakapta a fejét,hiszen az én nevem hangzott el,majd a híradósnő angolul folytatta:˝Zayn Malik keresését egy hónapja adták fel,a bandatagok  elzárkóztak a nyilvánosság elől,az összes családtag,és Directioner gyászol,˝-ezzel vezette be a hírt a nő,majd egy képet mutattak egy helikopterről a vízből kiemelve.:˝Ezt a lezuhant helikoptert az Argentin partokon találták,ami szintén Zayn Malik-ot kereste…a baleset okát egyenlőre nemtudjuk,szakemberek vizsgálják a gépet˝-ezzel fejezte a mondandóját,és tért át egy másik hírre. –Én voltam…-mondtam fejet hajtva. –Mi?-érdeklődött bársonyos hangon Cara. –Én robbantottam fel a gépet,és öltem meg az embereket,amikor üldözőbe vettek. Befagyasztottam a Drake átjárót,és azon keresztül jöttem át…nem engedhettem,hogy  elkapjanak…nem derülhet ki,hogy mi lett belőlem,és egyáltalán az sem,hogy élek…-nyögtem ki elhalón a mondat végét.  –Mi megértjük…és támogatni fogunk…dönts bárhogyan is.-simogatta vállam Cara majd megölelt. Jólesett az ölelése. Azt hiszem csak erre volt szükségem…hogy valaki megértse az életem,és a tetteim.  –Menjünk vadászni?-csillogtatta fehér fogsorát. –Igen…már vagy 4 napja nem ettem.-köröztem a hasamál,mire halkan felnevettek. –Akkor jól láttam én.-mondta büszkén Cara.  –Ennyire látszik?!-húztam fel szemöldököm. –Fekete a szemed. A legtöbb vámpírnak csak akkor fekete a szeme,ha éhes.-rántott vállat,és eltolta az óriási üvegajtót. Ryan volt az első aki lelépett,szorosan mögötte Matt,Lara megvárt minket,és kicsit emberibb tempón igyekeztünk a dzsungelbe.  Ők már szinte mindent tudnak rólam,de én még mindig tudatlan vagyok velük kapcsolatban… 



3. Díjam

Wehey!
Sziasztok. :) Újabb díjat kaptam,amit nagyon köszönök Teddy *-* -nek. Igazán sokat jelent! :)) És ezek miatt gondolom azt,hogy érdemes folytatnom,hiszen nem lehet olyan rossz a blogom,ha 3 díjat kaptam. :3 Tudom,hogy az eleje nemtúl izgalmas,de ígérem,hogy nemsoká jön az izgalom,dráma,és természetesen Ziall!:)) Új rész pedig még ma jön! :) xo(Gabii) 

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2. A jelölő minden kérdésére válaszolni kell!
3. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4. 11 embert kell megjelölni.

1.Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!

1: Imádok zenét hallgatni,és nálam nemszámít,hogy ki az énekes,ha tetszik a szám akkor bármeddig eltudom hallgatni. :D

2: Szeretem Taylor Swiftet,sokat segít a zenéje,ha rossz passzban vagyok. :)

3: A legnagyobb álmom jelenleg London,és tenni is fogok azért,hogy megvalósítsam. :)

4: A családban összesen 4 kutya van. :D nem szeretem őket,mert  2 bent alszik,és folyton felköltenek. -.-

5: A tesóm macskáját húsgombóc-nak hívják. :D xd

6: Szeretnék megtanulni franciául,de előtte persze angolul. :)

7: Régen szerettem rajzolni,de már abbahagytam mert nemtudok. xd

8: Szeretnék tetoválást,és olyat aminek van is jelentése. :D

9: 15 vagyok,de állítólag idősebbnek nézek ki. :)

10:  Jövőre tuti eljutok egy 1D koncertre! :D

11: Az alkonyat(könyv) trilógia adta az alapötletet a blogomhoz. :)


2.A jelölő minden kérdésére válaszolni kell!


1.Ki a kedvenc íród?

Stephenie Meyer,Suzanne Collins. :)

2.Milyen könyvet olvastál utoljára?

Frank Schatzing:Raj :)

3.Mi a kedvenc részed a saját blogodon?

Amikor Niall-nál agydaganatot diagnosztizálnak (ez kicsit morbid) 

4.Olvasod a blogom?(egoista közvélemyén-kutatás :D)


Persze. :D És nagyon tetszik. :)

5.Milyen blogokat olvasol?

Főként Larry-t,meg persze bromance-ket. :) 

6.Kedvenc Bromance?

Larry! :D

7.Mit gondolsz a Little Mixről?

Meghallgatom  a számaikat,de nemvagyok kifejezetten a rajongójuk. :)

8.Ki az aki inspirál?

One Direction,London,és a zene is tud inspirálni. :)

9.Szereted Adam Lambert-et?

Van egy-két száma amit meghallgatok,de annyira azért nem szeretem. :/


10.Melyik a kedvenc zenéd?Milyen stílus?

1D,Taylor,Aguilera,Lana,Rihanna. :) Amit ők képviselnek,olyan stílust szeretek. :D De szeretem a rock-ot is,meg az R&B-t. :)

11.Kedvenc filmed?

Másnaposok 3. :D Szerintem nagyon jó lett. :D 

3.11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!

1: Kedvenc színész/nő? 
2: Facebook vagy Twitter?
3: Hamburger vagy Pizza? :3
4: Mi adta az alapötletet a blogodhoz? 
5: Legnagyobb álmod?
6: Hogy képzeled el magad 10 év múlva?
7: Szeretnél híres lenni? :3
8: Elszoktad olvasni a kötelezőket? 
9: Szereted a Paramore-t?
10: Példakép?
11: Kedvenc tantárgy? 


4.11 embert kell megjelölni! Nemtudom lesz-e annyi,de megpróbálom. :)













2013. június 2., vasárnap

7/1. Rész. Death or Life?

Sziasztok!
Óriási késéssel...de itt egy fél fejezet. :) Sajnálom,hogy csak ennyit tudtam írni,de mivel mára ígértem,ezért itt a fejezet fele. :) Azért remélem tetszik. :) Ígérem,hogy mostmár tényleg csak pár rész,és találkoznak! :) Igyekszem a másik felével is...de egész héten vizsgáim lesznek,szóval nemígérek semmit. :/Jó Olvasást! xo(Gabii) 


Niall


Lefagytam. Sokkot kaptam. Fel sem fogtam mi történik körülöttem. A doktor utolsó szava csengett a fülemben: Tumor. Vagyis…én most rákos vagyok?! Tettem fel az első,nem túl fontos kérdést,hiszen tudtam a választ: igen. Szemeim beszűkültek,arcom mégjobban elsápadt,szívem hevesebben vert. Liam ugyanolyan ledöbbent,és könnyes állapotban ült mellettem. A gombóctól  a torkomban egy nagyot nyeltem,majd megpróbáltam beszédre nyitni ajkaim.  –Kérem…mondja el,mi történik velem.-ezt a mondatot is nehezen böktem ki,majd nyeltem mégegyet. –Nos,Mr.Horan…-ne szólítson már Mr. Horan-nek. Mért nem tud Niall-nak hívni?! –mérgelődtem magamban.  –Csak Niall…-pillantottam  a dokira,aki a röntgenképemet vizsgálta  a vetítőn.  –Rendben Niall.-vigyorodott el a ˝bajsza˝ alatt. Most komolyan,mi olyan vicces azon,hogy rákos vagyok?!  Próbáltam lenyugodni,nehogy leordítsam a doki fejét…Liam nyugtatásképp megsimította  a vállam,majd az ölelkezésünknek a doktor apró köhögése szakította félbe…hiszen el akarta kezdeni  a monológját. Próbáltam a lehető legpozitívabban felfogni…márcsak Liam miatt is. –Nos…itt a jobb,és bal agyfélteke…-mutatott pálcájával  a két túlméretezett ˝dióbélre˝.  –Minket a jobb nemigazán érdekel,nincs semmi baj vele,rendesen működik.-azt  a röntgenképet le is vette. –Nos…mint láthatják,itt a bal agykéreg,alatta pedig a kisagy.-hadonászott össze vissza és azt se tudtam,mit is látok most pontosan. 
-Minket ez a folt érdekel itt..-mutatott egy fehér körre a röntgenen.  –Mindketten látják?-bámult ki  a szemüvege alól. Hevesen bólogatni kezdtünk,majd Richard ismét folytatta. Amúgy…mióta tegezem le a dokit? Na mindegy,a gondolataimat úgyse hallja. –Tehát… a tumor kb.1cm-átmérőjű…szóval viszonylag későn vettük észre…-próbáltam erős maradni…de nem sikerült. Minden egyes szó a lelkemig sújtott,és ott okozott fájdalmat. Liam könnyes szemmel ült mellettem,a kezemet szorongatva. Csak egy kérdés járt a fejemben: Miért én? Majd ismét elvesztem gondolataim sokaságában.  –Érte valamilyen nagyobb trauma,az elmúlt hetekben,hónapokban?-kérdezte a doki,mikor a kezembe nyomta a röntgenképet,majd komótosan leült az asztalához. –Igen…1 hónapja eltűnt a legjobb barátom.-mondtam nagyot nyelve. Nem szeretem azt mondani,hogy ˝meghalt˝… 1 hónap elteltével én még mindig hiszem,hogy valahol él. –Akkor ez lehet az oka,a tumor kialakulásának…ne stresszeljen sokat,mert az csak ront a helyzeten.-mormolta halálkomoly képpel a doktor. –És van gyógymód?-kérdezte elcsukló hangon Liam.  –Nincs.-ennél a szónál eltört bennem valami. Mintha egy részem már most meghalt volna….hiszen gyakorlatilag most jelentette ki,hogy megfogok halni. –Nagyon sajnálom…de azt kell mondanom,hogy nincs gyógymód.-hajtotta le megbánóan  a tekintetét.  –De mivan a gyógyszerekkel,és a műtéttel?-fakadt ki Liam. –A műtét egyáltalán nem lehetséges,mivel a tumor a nagyagy,és kisagy közti átkapcsoló részen van,műtét közben bármelyik megsérülhet…Mr. Horan pedig le is bénulhat.-mutogatott a kezemben szorongatott képre. –Hát akkor ennyi?!-sóhajtottam vállrántgatva. –Nagyon sajnálom Mr.Horan,egyenlőre nemtudok semmit tenni…-rázta együttérzően a fejét,majd tollat kutatott. –Felírok néhány gyógyszert,amit rendszeresen kéne szednie,hogy a tumor ne növekedjen.-nyújtotta át a teleírt cetlit. –Köszönünk Mindent doktor úr.-álltunk fel Liammel,majd kezet fogtunk a dokival. -1 hét múlva várom.-mondta mielőtt kiléptünk volna az ajtón. Némán tettük meg a kocsihoz vezető utat…és ugyanilyen csöndben autóztunk vissza a közös házba. Mindketten tudtuk,hogy minden megváltozik…

2013. május 20., hétfő

6. Rész. I'm lost.

Sziasztok!
Újabb késéssel ugyan,de meghoztam a 6. részt! :) Sajnos mostmár egyre később lesznek részek,mert ugye év végi hajtás,meg ott vannak a vizsgák. :/ Azért remélem tetszik,és megpróbálok hetente újat hozni. :)(az előző résztől folytatódik) Nos itt egy oldal,ami eléggé elbizonytalanított Larry Stylinson-t illetően. :/ http://anti-larry-shipper.tumblr.com/ Tény,hogy a csaj rendesen megmagyarázza a dolgokat. :O Bár néhány résszel egyáltalán nem értek egyet. Szóval most már tényleg nemtudom,hogy mit higgyek Larry-ről,vagy bármelyik bromance-ról. :/ Azért jó olvasást! xx(Gabii)

Zayn

-Szia. Zayn Malik.-vetettem be csajozós mosolyomat.  -Szia.Én Cara Blune vagyok.-vigyorgott bájosan,és ha nem lenne vámpír,talán el is pirult volna. Beszélgetést akartam kezdeményezni a szőke vámpírlánnyal…ám egy magas,Matt-nél is izmosabb vámpír állt közém. Hasa kockás volt,(hiszen fürdőnadrágban állt előttem,míg Cara bikiniben) bőre vakítóan csillogott,olyan volt akár egy jégkristály. Arca komor volt,de valahogy mégis barátságos. Arccsontja is kiállt,hiszen teljesen kisportolt volt…ja és egyáltalán nem volt borostás. Haja koromfekete volt,vizesen terült szét feje tetején,teljesen elütött hófehér bőrétől. Szeme zöld színű volt?!  Igen… a zöld különböző árnyalataiban pompázott,ezért volt olyan gyönyörű. Biztosan ő lesz Cara bátyja. –Hello…Ryan Blune vagyok.-szorította meg erősen kezemet. –Zayn Malik.-ráztam én is kezet vele.  –Zayn,ő itt a feleségem,Lara.-mutatta be szintén gyönyörű,barna hajú feleségét. –Üdv Zayn,Lara Knighton vagyok.-mosolygott bájosan Lara,és alkatát elnézne modell is lehetett volna.  Velem egymagas lehetett,bőre  mediterrán barna,ajka telt,arca hibátlan,szeme fekete…egyetlen furcsaság,hogy bőre alig csillogott.  Mindannyiunk bőre ezüstösen,sőt,szinte vakítóan csillogott a verőfényes napsütésben. Kissé elbambulhattam,mert tátott szájjal bámultam Lara-t,hirtelen észbe kaptam,és beszédre formáltam ajkaim. –a…bőröd…-bámultam Lara kezét,ami egyáltalán nem csillgott,sőt nagyon is emberinek nézett ki…de ember nem lehet,hiszen nem hallom a szívverését. –hosszú történet…-mosolygott egy aprót. –talán menjünk be…mindent elmesélünk.-lépett oda Matt,és átkarolta Lara-t. Mindenki helyeslően bólogatott,majd megindultunk az óriási épület felé.  Cara és Ryan a vámpírosabb megoldást választották,szóval mindketten beugrottak 2 külön erkélybe…valószínűleg ott van a szobájuk.  –elnézést az unokatestvéreimért,kicsit neveletlenek…-rázta fejét Lara,mikor besétáltunk a teraszajtón,egyenesen az óriási nappaliba. –Zayn szerintem öltözz át,Matt majd ad tiszta ruhákat.-mosolygott kedvesen Lara. –öhm…rendben…köszönöm.-néztem végig szakadtas öltözetemen,és eléggé piszkos kezemen. fúj…még  magamtól is undorodtam…hajam is tiszta zsír,és piszok. Soha nem néztem még ki így! Lara (még mindig bikiniben) körbevezetett a hatalmas házban,majd  felsétáltunk az emeletre,a folyosón elsétáltunk Cara és Ryan szobája mellett,majd benyitott az egyik szintén nem kicsi vendégszobába az 5 közül.  Matt gyors megjelent,lerakta a ruhákat az ágyamra,majd ugyanolyan gyorsasságal távozott is. –Szedd nyugodtan rendbe magad,tusfürdőt és törölközőt találsz a fürdőben,a piszkos ruháidat meg dobd ebbe a kosárba-hadovászott össze-vissza Lara…majd távozni készült. –Lara…köszönök mindent.-mondtam utána,mikor kilépett a szobából.  –Szivesen…most már te is a vámpírokhoz tartozol,és mi segítünk egymásnak.-mosolygott vissza Lara. –a nappaliban várunk.-mondta szinte már a folyosóról,majd becsukta az ajtót.  Már dobtam is le a ruháimat és indultam a szobámból nyíló fürdőbe. A fél tubus tusfürdőt elhasználtam,a hajamat is 3-szor megmostam,és talán egy óráig is ázhattam a víz alatt,mire úgy éreztem,hogy kellőképp tiszta vagyok. Gyors megtörölköztem,és  magamra kaptam Matt csőfarmerét,és kékmintás pólóját. Hajamat lakk híján oldalra fésültem,kicsit Louis-style lett.  Ohh…vajon mi lehet a srácokkal? Hogy vannak most? Mi van a bandával? Niall egézséges,és boldog?-ezek a gondolatok jártak a fejemben miközben lesétáltam a nappaliba. A többiek felöltözve a fehér bőrkanapén üldögélve vártak. Hát ez egy hosszú beszélgetés lesz… Sok mindent kell megtudnunk egymásról…

Niall

Megszületünk…Élünk…Meghalunk…  Azt mondják,ez az élet rendje.  Az emberek ezt veszik természetesnek.  De miért? Miért fogadják ezt el?  És vajon miért nem élhetünk örökké?  Miért törődünk bele a sorsunkba? Bármennyire is tiltakozom ellene…a tudatalattim egy része már beletörődött a sorsomba…és beletörődött Zayn eltűnésébe. 1 teljes hónap telt el,mióta utoljára láttuk Zaynt.  Larry mondhatni visszatért. Egyáltalán nem isznak,és a bulikat is elkerülik. Bár azért ők sem lesznek a régik. A mai napig elsírják magukat,ha valami Zayn-re emlékezteti őket. A kapcsolatuk viszont határozottan erősebb lett,hiszen folyton ki kellett tartaniuk egymás mellett. Liam is jobban van,sokat segített neki Danielle,és az utóbbi napokban mosolyogni is láttam. A banda jelenleg ˝szünetel˝ …  Igazából egyikünk se tudja,mihez kezdjünk Zayn nélkül.  A világ körüli turné összes állomását lefújtuk.  A harmadik albumhoz pedig még egy dalt se vettünk fel.  –Min gondolkozol?-szólalt meg mellettem Liam,néhány percnyi csend után. Annyira  belemerültem a gondolataimba,hogy még azt is elfelejtettem,hogy épp a kórház várójában ülünk.  –Mi lesz velünk Liam? Mi lesz a bandával?-meredtem Liam zavarodott tekintetébe.  –Nem tudom Niall…nem tudom…-rázta fejét Liam,majd szorosan átölelt. –Nem lesz semmi baj Ni,nem lehetsz beteg.-súgta fülembe Liam,majd könnyes szemmel elengedett. Nagyon rossz őt így látni. Nem elég megküzdeni Zayn elvesztésével,még a nyakába zúdítom  a saját problémáimat is. De ő ragaszkodott hozzá,hogy elkísérjen a leletekért. Sajnos az utóbbi hetekben elég rosszul voltam,fejfájás,hányinger,szédülés…bár én ezt betudtam a Zayn miatti stressznek…de a többiek ragaszkodtak hozzá,hogy elmenjek egy  kivizsgálásra. Szóval most itt ülünk a kórházi székeken,és várjuk az eredményeket. –Hát persze,hogy nem vagyok beteg…-leheltem  egy biztató mosolyt Liam felé.  –Niall Horan.-lépett ki egy alacsony barna hajú nővér az egyik ajtó mögül.  –Igen. Én vagyok.-álltunk fel egyszerre Liammel. –Kérem kövessenek.-indult meg előttünk a nő,kedves mosollyal. Amíg a folyosón sétáltunk végig,a nő felismert minket,és mindkettőnktől kért autogrammot,majd benyitott egy barna ajtón,ami ˝Dr. Richard Burke˝ rendelője volt. –Köszönöm Sarah,távozhat.-mormolta az idősödő Doktor. A nővér aprót bólintott majd távozott. Liammel megilletődve álltunk az asztala előtt. –Kérem,foglaljanak helyet.-mutatott az asztala előtti 2 székre. Csendben leültünk,majd vártuk,hogy a doktor megszólaljon.  –Nos Mr. Horan…-bámult először Liamre.  –öhm…én vagyok Niall Horan.-emeltem fel kezemet. –persze…elnézést.-a doktor is kissé zavarban volt. A doktor egy nagy levegőt vett,rám nézett..majd végre kibökte  a lényeget. –Nos Mr. Horan…sajnálom….az agyában egy tumort találtunk... 



2013. május 15., szerda

One Big Announcement. 2013. May. 16.

Sziasztok!
Újra jelentkezem...de amint látjátok,nem új részt hoztam. :/ ez egy kis Larry történet...amit 2 óra alatt raktam össze. :) Remélem tetszik. :) Nem lesz folytatása,csak leírtam miként képzelem el Larry bejelentését. Gondolom mindenki hallott a holnap esedékes nagy bejelentésről. :) (itt a visszaszámlálás) http://www.onebigannouncement.com/ (én titkon remélem,hogy Larry lesz a bejelentés,bár erre kevés esély van.) ezért írtam meg ezt a kis történetet. Biztosan olvastátok,hogy Perrie terhes,ez lehet a nagy bejelentés,vagy az 1D3D-re nyerhetünk külön jegyeket.(amit a fiúkkal néznék meg) és néhány helyen olyan pletykák is terjengenek,hogy a 2014-es világturnéról lesz szó. Ezek közül nemhinném,hogy bármelyik igaz.De annyi biztos,hogy Perrie és Danielle azt nyilatkozta,hogy˝Holnap minden Directioner sírni fog˝ :O azt viszont nem mondták,hogy jó,vagy rossz hír lesz-e. :/ Minden esetre én izgatottan várom,és reménykedem Larry Stylinsonban. :) Na mostmár tényleg nem húzom tovább. Jó Olvasást! xx(Gabii)



Louis

8 óra. Még ennyi időnk van a nagy bejelentésig. Hajnali 2-van.  Nem birok aludni. Harry itt fekszik mellettem,mellkasát szorosan az enyémnek nyomva. Örülök,hogy legalább ő alszik…majd izgulok helyette is. Folyton a telefonom képernyőjét nézem,és reménykedem,hogy az a nyolc óra NAGYON lassan fog eltelni. Félek. Hiszen, alig több mint 8 óra múlva,az egész világ tudni fog rólunk. Nem attól félek,hogy megtudják…hanem a reakciójuktól…a Directionerek reakciójától. Mindenki azt mondogatja,hogy az IGAZI rajongók elfogadják a kapcsolatunkat..de biztos,hogy lesznek akik elítélnek,és örökre megutálják a bandánkat. Ezek az emberek nem fognak érdekelni…ők nem a zenénket szeretik,ezek az emberek egyszerűen ˝az 1D-s Louis Tomlinson-t,és Harry Styes-t látják bennünk˝.  A média sem fog különösebben foglalkoztatni,jó pár hónapig ezen fognak ˝csámcsogni˝,de idővel ők is lecsillapodnak.  8 óra múlva végre szabad leszek.  8 óra múlva mindenki megtudja Larry Stylinsont. Ez után leszek a legboldogabb. Nem lesznek fake Eleanorok…bizony…2 Eleanor van…vagyis Tina. Eleanor és Tina. Ikrek. Ez az egész barátnős dolog is egy óriási hazugság. Minden egyes perc amit velük töltöttem,csak színjáték volt.  Mű mosoly,mű ölelés,hamis csókok… minden a Management hazug kis játéka. Nekik jól jött,hiszen ezen is csak pénzt kerestek,de nekem csak arra volt jó,hogy ne derüljön ki Harry….vagyis egyáltalán nem volt jó…minden egyes érintés amit nekik adtam…mind egy elvesztegetett pillanat amit Harryvel tölthettem volna.  Úgy érzetem,hogy megcsalom Harryt…az utóbbi néhány hónap már fizikai fájdalmat okozott…minden egyes nap fájt,amikor eltiltottak Harrytől…és bizony ejtettem néhány vágást a kezemen is.   Amikor meglátta a vágásokat…na akkor Harrynek betelt a pohár. Dühöngve rontott be a Managementhez…és rendesen kiosztotta őket…majd mikor kicsit lehiggadt…követelte,hogy jelentsék be Larry Stylinsont,vagy mindketten kilépünk a bandából…nyílván nem kell ragoznom,hogy mit választott a Modest. Szóval most itt fekszem Harryhez bújva…és várom,hogy leteljen az idő.  Várom,hogy leteljen a ˝rabságom˝.  Várom,hogy végre titkok nélkül éljek.  Várom,hogy boldogan éljek Harry Styles-al.
Harry

Este nagyon rosszul aludtam. Azt hiszem,az idegességtől óránként felkeltem. Alvás közben pedig Louis kezeit szorongadtam.-ezt Lou mesélte mikor a Sony székháza felé tartottunk. A srácok is velünk tartottak,és többnyire külön beszélgettek,még mi Louis-al nyugtatgadtuk egymást. Néha a többiek is mondtak pár biztató szót felénk,és mi már azért is roppant hálásak voltunk,hogy egyáltalán támogatnak minket…lesz ami lesz. Ez egy óriási döntés,mind tudjuk,hiszen gyakorlatilag ettől a bejelentéstől fog függni a banda további élete. A székházban nyüzsögtek az emberek,újságírók,riporterek,fotósok,és még sorolhatnám. Minket egy külön szobába zártak,hogy senki ne zavarjon az utolsó percekben. Még 1 óránk volt a bejelentésig. Zayn,Niall és Liam halkan beszélgettek a kanapén,mi Louis-al  kézenfogva ültünk,kicsit távolabb tőlük..többnyire szótlanul. Azt hiszem,ő is gondolkozott valamin,talán kettőnkön. Én az elmúlt 3 évre gondoltam…és abból csak a jóra…és csak Louisra. Persze menthetetlenül beugrott Taylor,Caroline,és az összes csaj akikhez ˝közöm volt˝. Igazából semmi nem volt köztünk. Ezt is a Modest tervelte ki,ő szervezte az összes ˝barátnőmet˝ még Taylort is,csak azért,hogy ne tituláljanak melegnek.  A management aggatta rám,hogy az idősebb nőkre bukom,és persze a ˝szívtipró˝jelzőt is. De mostmár vége. Néhány perc és vége. Önkéntelenül rápillantottam a visszaszámlálóra,és láttam,hogy már alig van 5 perc.  5 perc múlva besétálunk a médiának dolgozó embertömegbe,és Louis végre kimondja˝Larry Stylinson igaz.˝ vagy valami hasonlót. Innentől fogva tényleg semmi nem számít… Nem fog számítani a média,nem fognak számítani  a  ˝Directionerek˝.  Ezek után csak Louis és én leszünk. Csak Larry lesz.
Louis
A management egyik tagja közölte,hogy lejárt az idő,szóval kezdhetjük a bejelentést.  Mindannyian egy aprót bólintottunk,majd Harryvel utolsóként távoztunk a szobából…de előtte Harrytől kaptam a egy apró csókot,válaszul egy aggódó  mosolyt kapott,mire ő biztatásképp megszorította a kezem,és a fülembe súgta…˝Nem lesz semmi baj. Itt vagyok.˝  És  ezzel az egyetlen mondattal  tényleg sokat segített. A folyosón már elengedtük egymást,és mindkettőnket elfogott a félelem. A minket kísérő nőt,egy idősebb pasi váltotta le,aki egy óriási terembe vezetett be minket,utat törve a fotósok,és riporterek között. Amint felléptünk a magasított ˝színpadra˝ a kamerák egyszerre kezdtek el kattogni,a filmesek minket kezdek el venni. A management-es pasi kezdett el először beszélni…megköszönte,hogy ennyien eljöttek a médiából. Elmondta,hogy több millió Directioner élete fog megváltozni…majd kisebb hatásszünet után átadta nekem a mikrofont.  A srácok hátul álltak,és engem figyeltek,Harry viszont közvetlen mellettem volt,egymás szemébe néztünk,egy picit mosolygott,és akkor tudtam,hogy kezdhetem. A szívem a torkomban dobogott,a vakuk villogtak,a kamerák forogtak,az újságírók kíváncsian figyeltek.  A számhoz emeltem a mikrofont,egy pillanatra becsuktam a szemem,hogy nagyjából összeszedjem a gondolataimat,majd kissé elcsukló hangon…de belekezdtem. –Én is köszönöm,hogy eljöttetek..tudjátok ez nagyon fontos mind az én,mind a banda életében is.-nyögtem ki az első mondatot,és nehezen álltam meg,hogy ne járkáljak fel-alá beszéd közben. –Szóval…Larry Stylinson igaz.  Az első perctől fogva létezett.-mondtam ki a lehető legmagabiztosabban. Az emberek felszisszentek a hír hallatán,és mindenki arcán a döbbenetet láttam. –igen. már három csodálatos éve együtt vagyunk Lou-val.-vigyorgott a kamerába Harry. –Szeretlek-fordultam végre Harryhez. Ő csak mosolygott,közelebb húzott,majd megejtettük első hivatalos csókunkat. Abban a pillanatban nem érdekelt semmi.  Végre szabadok vagyunk. Harold Edward Styles hivatalosan is az enyém. 


2013. május 6., hétfő

5. Rész. She's so beautiful.

Sziasztok!
Rettentően sajnálom,hogy eddig nem hoztam részt. :/ Bizonytalan,voltam,hogy folytassam-e...mivel kaotam néhány negatív kritikát,és kevesebb komment érkezett az előző részhez. :/ Na de mindegy! :)) Most már itt vagyok,és ígérem,hogy folytatom,ha csak pár ember fogja olvasni is. :) Ha valaki már nem emlékszik az előző részre,érdemes onnan folytatni! :D Ez a rész is onnan folytatódik! :) Azért remélem tetszik,kíváncsi vagyok a véleményetekre. :)) Jó Olvasást! xo(Gabii)


Zayn


Feleszmélni is alig volt időm…csupán a támadása után másodpercekkel jöttem rá,hogy ő TÉNYLEG egy vámpír,és az életem TÉNYLEG veszélyben van. Mire egyáltalán támadhattam volna,az alak újra nekem jött,és óriási csattanással fúródtam a földbe. A vámpír torkából mély hörgés tört fel,és kezét mellkasomhoz nyomva tartott a földön. Amikor ránéztem,ajkát felhúzva vicsorgott,és valószínű  elpusztításomat tervezte…de megláttam,hogy  kisodródtunk a tisztás szélére,ahol egy kis patak csordogált. Haha…most én vagyok előnyben. A víz szinte az éltető erőm…annak ellenére,hogy régebben irtóztam tőle.  Fejemet a patakra fordítottam,majd egy hatalmas rúgással  arrébb küldtem a vámpírt,aki egy toronyház nagyságú fát kidöntve állt meg.  Nem engedtem,hogy újra támadásba lendüljön,ezért a patakból kinyert vízzel a földhöz fagyasztottam.  Azt hittem,hogy ennyi elég lesz…de kevésnek bizonyult az erőm. A vámpír néhány pillanattal később egyszerűen széttörte a jeget,és kiszabadult. Megállt előttem,egy lépést sem közeledett…és már nem is vágott gyilkos képet…de azért teste támadóállásban volt,izmai megfeszültek,és tokából még mindig hörgés tört fel. Én nyugodtan,szinte már összegörnyedve álltam előtte,hogy tudja,nem akarom bántani.  A vámpír(akinek a nevét egyáltalán nemtudtam)  lazított testhelyzetén,és morgását is abbahagyta,helyette  érdeklődő arckifejezést mutatott irántam.  Beletúrtam szanaszét álló hajamba,és végignéztem szakadtas öltözetemen. Hát nem lehetek kellemes látvány. Újra támadómra néztem,és beszédre nyitottam számat. 
-Helló…-nyögtem ki lassan. –Nem akarlak bántani  titeket(feltételeztem,hogy többen vannak).-folytattam  jól artikulálva.  –Zayn Malik vagyok.-mutatkoztam be fajtársamnak. Néma csönd állt be. Csak bámultunk egymásra,és nem voltam biztos benne,hogy megértett engem.  Már megakartam kérdezni,érti-e amit mondok,mikor végre megszólalt. –Üdvözöllek Zayn.-közelebb lépett,és kezét nyújtotta. Az ő keze is hideg volt. Talán hidegebb az enyémnél is. Miután kezet fogtunk,és kissé eltávolodtunk...ismét belekezdett beszédébe. –Az én nevem Matthew Knighton. Szólíts csak Matt-nek.-vágott barátságosabb képet Matt.  
-Sajnálom,hogy kellemetlenséget okoztam,csak tudod új vámpír vagyok,és nem tudok semmit erről az életről….gondoltam,ti majd segíthetnétek.-léptem  közelebb Matthez. –Ugyan,én sajnálom,hogy rád támadtam,csak tudod,mostanában egyre több idegen vámpír jön a területünkre,és azt hittem te is egy vagy közülük. Persze,szívesen segítünk bármiben.-jelent meg arcán egy halvány mosoly,és intett,hogy kövessem. 
-De…azok a kis faházak? Nem ott laktok?-intettem a tisztás felé.  -Nem…tudod azokban a házakban vannak a felszereléseink…-mondta,miközben átsétált a patak fölött lévő hídon. -Felszerelések?-ismételtem az utolsó szavát,miközben egy kikövezett ösvényen haladtunk tovább. -Igen…a feleségem, Lara növényszakértő…az egyik ház tele van növényekkel…ő csinálta ezt az egész dzsungelt.-mutatott az ösvény két oldalát behálózó fákra. -A 2.házban az én laborom van, genetikus és agysebész vagyok. A Brazíliavárosi kórházban dolgozok,ami nincs közel…de megfizetik a munkámat…-mondta elégedetten Matthew. -Az utolsó két ház edzőteremnek van berendezve Lara unokatestvéreinek…-egy pillanatra megint elhallgatott,majd ismét folytatta. –Mindketten különleges képességekkel rendelkeznek,ezért fontos,hogy mindig  a lehető legjobb formában legyenek.-okított ki Matt.  Épp meg akartam szólalni,mikor Matt ismét közbevágott. –Neked is van különleges képességed…-ez inkább kijelentés volt,mint kérdés. –Igen…idomítani tudom a vizet.-gyors Mattre pillantottam,majd ismét a földre.  -És…úgy láttam meg is birod fagyasztani…-vett ki egy jégdarabot nadrágzsebéből.  –Ez is igaz…meg birom fagyasztani,függetlenül attól,hogy édes-vagy sós víz…-bámultam büszkén Matt-re.  –Értem…-bólintott egyet,és vámpírosabb sebességre kapcsoltunk.  Végig mellette haladtam,így volt időm jobban szemügyre venni.  Bőre kreol volt,akár csak az enyém,mégis ezüstösen csillogott a napfényben. Teste sokkal izmosabb volt az enyémnél,és talán csak néhány  centivel volt alacsonyabb  nálam.  Arca telt volt,de határozottan jól állt neki,szeme feketén izzott,orra mintha Niallé lett volna,ajkai vékonyak.  Haja méz szőke,rövidre vágva meredezett feje  búbján. 
-Niall…annyira hiányzol.-nyögtem elkeseredetten. –szóltál?-érdeklődött Matt,mikor lassítani kezdtünk.  
-Nem…nem érdekes.-ráztam fejet,mikor megálltunk.  –Íme az otthonom.-mutatott körbe Matthew az óriási birtokon,és azt hittem csak káprázik a szemem.  A kövezett utat,márvány sétány váltotta fel,ami egészen a palotáig vezetett fel. Az óriási ház a fűvel borított tisztás közepén hevert,előtte egy méretes úszómedence díszelgett. A vízben Matthew családja lehetett. –Ez…gyönyörű. Hihetetlen. Meseszép otthonod van.-áradoztam tátott szájjal. –Köszönöm Zayn,igen,de beletelt egy kis időbe,mire ilyen csodás lett.-villantotta elő tökéletes fogsorát matt. Lassan közelebb sétáltunk a medencéhez,ahol a többiek önfeledten játszodtak…senki nem mondta volna meg róluk,hogy vámpírok,ha bőrük nem csillogott volna olyan vakítóan.  Mire a medencéhez értünk,addigra a barna hajú Lara,és egy másik srác már kint vártak ránk,mindketten gyanakvóan kémleletek minket…főleg engem. –Cara,gyere ki te is,és üdvözöld Zayn-t…-intett valakinek a vízbe. A hölgyemény egy szempillantás alatt kiugrott a vízből,és kegyesen közelebb lépett hozzám. Itt állt előttem Ő…aki első látásra tökéletes volt. Ő akinek jégszőke haja még vizesen is göndör volt. Ő akinek bőre gyönyörűen csillogott…Ő akinek szeme a tűz színében égett. Itt állt előttem Ő…aki tökéletes lenne számomra.





2. Díjam.

Sziasztok! 
Megkaptam a 2. díjam. :)) Rettentően örültem neki. :) Talán még sem olyan rossz a blogom?! Tudom,hogy rengeteget kések,csak volt egy kis bizonytalanságom a folytatást illetően. :/ De megígérem,hogy folytatom! :))   
Sokat jelentetek nekem,és ha csak néhányan olvassátok is,nekem már az is elég. :) Szóval ígérem,hogy még ma hozom az új részt! :)) xo(Gabii) 
Szab
Szabályok:

a)másold ki a szöveget a blogról és tedd ki a tiédre,a képet is!
b)válaszolj a kérdésekre!
c)írj tíz dolgot magadról!
d)küldd tovább min. 3 embernek!


1.Mi a kedvenc színed? A zöld és a piros. 

2.Mi a kedvenc kajád és italod? A kedvenc kajám, talán a gyros,kedvenc italom a tea, a Coca Cola és a Pepsi. 
3.Kedvenc tantárgyad?Angol,Tesi
4.Kedvenc évszakod?Tavasz,Tél

5.Melyik hírességgel járnál? Cara Delevingne,Selena Gomez, és még van néhány..
6.Ki a kedvenced az 1D-ből? Miért pont ő?A kedvencem Louis(egyébként mindegyikőjükért oda meg vissza vagyok) azért ő,mert annyira vicces,és hülye. :D meg van egyszerűen kisugárzása. 
7.Miért írsz blogot?Mert...így könnyebben ki tudom magam fejezni,könnyebben megtalálom magam. 

8.Mióta blogolsz? Februárban kezdtem. :D
9.Mit éreznél,ha valaki azt mondaná a történetedből, könyvet szeretne készíteni?Rettenetesen boldog lennék,majd ki ugranék a bőrömből...de annyira nem vagyok jó,hogy bármikor könyv szülessen ebből. :D
10.Van testvéred?Van, egy húgom.



Akiknek Küldöm:
Remélem nem baj,hogy több lett. :D 

10 dolog magamról:
1:London az álomvárosom(kinek nem?!)
2:Szeretek olvasni. :D
3:SZERETEM Taylor Swiftet. :D
4: Van 1 hörcsögöm,Lara Croft. :D
5:A kutyám neve Cara. :D
6:Imádom Aguilera-t. *-*
7:Kevés barátom van. :/
8: Kedvenc színészem Tom Cruise :D
9: Cameron Diaz függő vagyok. *-*
10: Allergiás vagyok a málnára. :/